Villa Wahnfried
A napon, melyen halotti kendődet
vitte négy kísérőd,
s melléd feküdhetett a holtak
mindent elsimító deszkalécén
az eltiltott kedves,
Caroline Saint-Cricq,
az erdő maga is keringőzni
kezdett, és egy világot
megforgató halotti tánc
siklott már úgy, ahogy
siklani képes
az életből kilépő,
ütemre lépkedő, hullámzó
menet, a Langaus.
S jöttek a nők, s érkeztek velük
az illatok, a neszek
s a Dunán is felcsapó
hullámhegyek…,
s bár Lamennais, Hugo,
olvasni, más irányba vitt,
Te a nőt
a hullámzó zenéből
bontottad ki,
s dúdoltad,
én ezután minden
Caroline Saint-Cricq-kel
a mennyekben leszek.
S ha ott volt a sok barát,
s melletted kottát kottára
halmozva hajolt
hangszerére
Chopin és Hector Berlioz,
Te érezted,
Marie d’Agoult-ban is
valami kettősség
munkál, a múlt hangja
táncol, és a jövőben
kerengő, szédelgő
grande fantaisie kínoz.
S gondoltad:
a Boden-tónál
nekem a hazám a visszavágyott…,
a gyermeki Caroline Saint-Cricq…,
s ha én Marie d’Agoult-ban
most mégis egy
új, egy vonzó világot
látok, tudom azt is,
hogy minden nagy árvíz
és minden rondó
hazámnak partjaihoz,
zenében adni, zenében tenni,
visszairányít és
visszavisz.
S ha George Sandban fel is
tűnik az El Contrabandista,
bennem meg zenében,
szóban is
kiteljesedhetne az, kit
a világ oly szóval tisztel,
hogy Franz Liszt…,
pergő, aranyló gyűrűmet
én mégis, ó, mégis
Valentine Cessiat-nak
adnám,
és túllépnék,
túljutnék
szép Lola Montez
ringó, igéző hatalmán.
S lennék én minnesänger,
s követném Carolyne-t,
a bölcs hercegnét, kiben a
nevek varázsa
a kört befutja,
ahogy a halál is lezárja
az élettel induló talányt,
s talán mondhatnám:
olykor magam is szegre
akasztottam hűséges társamat,
a művésszel mindig együtt
járó, őt ölelgető
szent magányt.
S tudnám – ahogy egy halott
tudja -, hogyan jöhet össze
egyetlen szóban a Wahnfried,
hogyan lehet az őrületben
béke, a békében: őrület –
ha tőlem messze táncol
mindaz, mit számomra
összetáncolhat
a nő…
meg nőként az a másik,
az a zaklatott hangú
anya-rapszódia…,
ki engem még akkor is
fel- s mozgásba lendít,
és akkor is
édes vándor fiának tekint,
amikor már
csendes, legcsendesebb
társammá lett
a tőlem eltiltott kedves,
Caroline de Saint-Cricq.