Oldalak száma: 415
Borító: fűzött kemény papírkötés
ISBN: 9630762978
Nyelv: magyar
Kiadás éve: 1998
Kiadó: Európa Könyvkiadó
1898 mint dátum, szimbolikus jelentőségű a modern spanyol történelemben. A spanyol-amerikai háborúban elszenvedett katonai vereség, az utolsó gyarmatok – egyebek közt Kuba – elvesztése nyilvánvalóvá tette a spanyol mizériát, a fejlett és művelt Európától való távolságát s egyúttal a nemzeti újjászületés, a regeneráció szükségességét. A nemzeti öneszmélés, a spanyolság és Európa viszonyának újragondolása régen nem tapasztalt pezsgést indított el a szellemi életben: e korszakot, mely egészen 1936-ig, a polgárháború kitöréséig tartott, méltán nevezi „ezüstkornak” a kulturtörténet.
Az 1898-as nemzeti megrázkódtatás hívta életre az úgynevezett 98-as generáció mozgalmát, mely a kor legkitűnőbb íróit, esszéistáit, költőit tömörítette. E nemzedék tagjai közé számítható Azorín, Pío baroja, Ramiro de Maeztu, Antonio Machado, Ángel Ganivet és természetesen Miguel de Unamuno. A nemzedék fő feladatának tartotta az elmaradottság tudatosítását, a nemzeti múlt átértékelését és a regeneráció morális, szellemi és nyelvi feltételeinek megteremtését. A radikális, gyakran anarchisztikus hangvétel mögött a progresszió igenlése éppúgy megtalálható, mint az ultrakonzervativizmus.
A 98-as nemzedék tagjai behatóan fogalalkoztak a spanyol múlt, a nagy nemzeti szimbólumok újraértékelésével; ennek egyik legkitűnőbb dokumentuma Unamuno Quijote-értelmezése, amely 1905-ben, a cervantesi mű megjelenésének tricentenáriumán látott napvilágot. A Búsképű Lovag alakja alapvető változáson megy keresztül az unamunói kommentárban.
Nem a lovagregények világában élő hóbortos figura, aki lépten-nyomon szembesülni kénytelen a prózai valósággal, nem komikus hős, hanem éppenséggel tragikus figura, a modernitás érájának szülötte, kinek bolondsága azt szimbolizálja, hogy az igazi emberség, őszinteség, odaadás és hit kitaszítattott a modernitás világából, s legfeljebb paradox gyakorlatként jelenhet meg benne. Sancho sem a józan realitás képviselője többé, hanem urának hű társa, aki bolondságában még rajta is túltesz.
Unamuno e nagy kommentárban a modernitás korának antinómiáit tárja elénk: végkonklúziójába abban áll, hogy a humanitás csak a paradoxon és az abszurd peremvidékeire száműzve teng tovább.
