Anyám láza

A láz piros ereit mind kivetkőzte
önmagából, s hosszú csöveken
hozzád kötözte valamennyit.

Odakinn, az ablak mögött cserepekre
hullott szét az este hétórás látképe,
és a kémények úgy ültek ott, mint
füstös képű, tömzsi ördögök.

Reménytelen este volt, lelkemben
mégis fennakadt egy hajnalfonál,
mely azt ígérte, hogy ördögeit
elűzi az este, és sarkantyút köt arra
a lomha, arra a buta ködre is…

Kiskanál zörgött, pohár bukott
egyre lejjebb az asztal sarkán,
és a mobil is visszautasított
minden sms-t… Én meg
hálóingedről leszakítottam
a csillagokat, mert azt reméltem,
igen, az volt bennem, ha
az egeket becsapom,
az éjszaka Téged elkerülhet.

Read More

Lejjebb ereszkedett

Lejjebb ereszkedett az ég,
azt hittem, benne megkapaszkodom,
cipőim kis repülői benne
majd hegyesen és biztosan járnak,
felhők ágából rám eső nem csurog,
madarak feszítik ki alattam a járdát,
s taxit sem rendelnek maguknak
az előttem igyekvő angyalok.

Read More

Vaságyon

A vaságyon feküdt. Várta a halált,
várta, hogy tüdeje erdejében megnőjön a
lomb, hogy fészküket egyre vastagabbra
építsék a madarak, hogy a tojásokból
kikeljen minden fióka, és szétrepessze
benne az erek földi nehezékét, várta,
hogy a szigetek között időző tavaknak a
partokból elege legyen, hogy a szövetei közt
szaladgáló folyó kiloccsanjon a testén túlra,
hogy a röntgenkép korallvirága dús,
bő gyökérzetű és halálra éhes legyen,
várta, hogy felépüljön benne az a
sugárutakon közlekedő végső metropolisz,
hogy a halál az ő háza tetejére üljön,
s az utcákon véres szárnyakkal
az égbolt repülőterére érjen az
ő menni kész, pilótamadara.

Read More

Tapasztalat

Hangszalag. S a konnektor
kemény érfala. Meghajlik a
csönd a súlyuk alatt.

Az utcára indulok,
de előtte ég a postaláda
újságfelhőit eresztem
szabadon. Kinn csillognak
a kövek, zápor futott végig
rajtuk, én meg minden
harmadik lépésemmel a
csigák meszes múltját
kerülgetem.

Egy áldott állapotban
levő asszony lépeget
előttem, csípője ring,
gyereket muzsikál már
a placcra is. Mellette
egy kerékpáros, kereket
görget maga alatt, s egyszer
csak – mindent odahagyva –
az égbe kapaszkodik.

A kerék meg csak görög
tovább, s mellette, az anyja
hasában az élet bicajára
száll a gyerek, s versenyezni
kezd a légi biciklissel,
hármat fordul a tengelye
körül, igazít egyet még
azon a lusta csapágyon,
s nem hagyja, hogy a
sárhányó egész további
életében messzebbre terelje
tőle azt, amit csak saját
bőre tapasztalatán keresztül
tudhat meg bárki, ha kiesik
abból az áldott állapotból.

Read More

A halott jelene

A halott most kialussza magát,
az összes időt ráfekteti a
mellkasára. Kis rózsabokrokat
tűztek abba a nagy halomba,
a percek tövises rózsabokrait,
s a halott kialussza magából azt,
hogy volt, hogy fogain tornázott a
napfény, hogy a folyó partján
együtt töprengett a hallgató
fákkal, hogy a nyugtalan vihar
elől csendes házakba csak oly
ritkán futott, hogy fűszálak
hegyére néha csiklandós
izgalommal rá is könyökölt,
és hogy az Istent magához nem
mindennap hívta meg ő.
A halott most kialussza magát,
hisz feje alá tartós párnát helyezett
az idő, és szemében lesátorozott
az a nap, melynek cövekjét
ahhoz a jelenhez kötötték,
amely úgy terpeszkedik
előtte, hogy arra ráfeküdni
neki most már örökké szabad.

Read More

Idő

Börtönlakó volt, kinek bűne
az agy pórusaiban
újra és újra megfogant.

Ó, Istenem, mondta,

s a mosdótálba hányt reggelente,
majd izmait megfeszítve magában
egyre beljebb tolta az időt,
míg elért ahhoz a bonthatatlan ponthoz,
ahol egy néma kő ütődik a Holdhoz,
ahol az erek útja már
szűkebbre zárul,
és a telefonról leoldódik a drót,
a priccseken új napot nem zizeg
a szalma, a drogosnak az idegeken
sem lesz fénye és táguló hatalma,
s kulcsait csak zörgeti – zörgeti a
lenyugvó táj,
ahol az ima is szálkás,
a papucsba reggelente
duplakérgű csend bújik,
s ahol az Isten mégis
minden egyes nappal
közelebb engedi hozzá
a bűnbocsánatot.

Read More

A szokásosnál…

A szokásosnál hosszabb volt ez az
este, mert az éjszaka csak nem akart
a csillagok mögül kivonulni,

s aztán bennünk is elszakíthatatlannak
bizonyult ez az elnyűhetetlen
fekete szalag,

így hát ráfeküdtünk az ágyra,

s noha testünket kicsit feltártuk
már a hajnaloknak is,
mégis arra gondoltunk,
hogy most… most lett vége
a napszakok pörgéséről szóló
legendának, és

akár az utcán felejtett
bezsákolt holttest,

olyan moccanatlan bennünk
ez a minket tegnap még
gyerekszájjal biztató,
ám hajnalait lassacskán
mégiscsak elfelejtő idő.

Read More

Itt a téren hóember áll

Itt a téren hóember áll,
az orra répádzik,
a mellkasán széngombokkal
a tél dobálódzik,
feldobja a széngombokat felhős ég hasába,
hó, ha, hó,
égre szállni volna jó,
bár lennék én hóban fürdő léghajó,
nagy hajó.

Ott a téren hóember áll,
az orra répádzik,
nyaka körül sál hömpölyög,
elfut a bérházig,
felcsapódik, fel a házak jégszemes falára,
hó, ha, hó,
égre szállni volna jó,
bár lennék én hóban fürdő léghajó,
nagy hajó.

2015

Read More

Cserebogár

Cserebogár kemény szárnya
az eget karcolja,
lenn a tölgyfák makkosában
készül a szüret ma,
Jani, Tóni vödre telik,
már a Nap is nekik segít,
sugarával a sok makkot leküldi a földre,
s legurulnak ők bizony makkosan zörögve,
bizony úgy zörögve,
zir, zzir, zzzir.

Cserebogár kemény szárnya
a fákat karcolja,
lenn a tölgyfák makkosában
táncol a szüret ma,
Anni, Zorka vödre telik,
már a Nap is nekik segít,
sugarával a sok makkot leküldi a földre,
s legurulnak ők bizony makkosan zörögve,
bizony úgy zörögve,
zir, zzir, zzzir.

2015

Read More

Fehér kendő

Alízkán a fehér kendő
a vizet itatja,
a fürdéstől, sok hullámtól
elszállt a haragja,
hangokat hall, lépteket lát
minden mozaikban,
úgy ugrálnak a felnőttek,
akár a mozikban, távol a mozikban.

2015

Read More