A láz piros ereit mind kivetkőzte
önmagából, s hosszú csöveken
hozzád kötözte valamennyit.

Odakinn, az ablak mögött cserepekre
hullott szét az este hétórás látképe,
és a kémények úgy ültek ott, mint
füstös képű, tömzsi ördögök.

Reménytelen este volt, lelkemben
mégis fennakadt egy hajnalfonál,
mely azt ígérte, hogy ördögeit
elűzi az este, és sarkantyút köt arra
a lomha, arra a buta ködre is…

Kiskanál zörgött, pohár bukott
egyre lejjebb az asztal sarkán,
és a mobil is visszautasított
minden sms-t… Én meg
hálóingedről leszakítottam
a csillagokat, mert azt reméltem,
igen, az volt bennem, ha
az egeket becsapom,
az éjszaka Téged elkerülhet.