Mert az Istennel mindennap…

Mert az Istennel mindennap
szemben állunk,
s az előszobákban
mindennap letesszük a
poros cipőt,
a tükörben angyalt vagy ördögöt
látunk, s az örömidőből
kiűzzük a télidőt.

A gallyakból leveleket
bontunk, s mint könnyű
szárnyú lepkét
hessentjük el magunktól a
gonoszt, a tükrökben
más magunkra találunk,
s töprengünk: kívül
vagy belül lehet az, mi
két magunkra megoszt?

Mert az Istennel mindennap
szemben állunk,
s az előszobákban mindennap
vetkőzhetünk,
a jövőnkben ördögöket s
angyalokat látunk,
s mi néha tőlük, máskor meg
magunktól remegünk.

Read More

Fáradt fákon..

Fáradt fákon hó kapaszkodik.
Csupa élet. A mennyekből jött,
mert a földről álmodott.

Arról, hogy fehér ormai hegyén a
feketebodzák is kinyílnak, a
gallyakon a feketerigók hangja
még a tél bölcsőjében is ott marad,
fekete ruháját a fiatalasszony a
tükrös szekrénybe úgy teszi be,
hogy halott csecsemőjét fel ne
ébressze, s kinn a fia, ki
a lábasok üres zenéjét hallja,
az ünnepi fehér ing örömével
várja majd a holnapot.

Read More

Körtánc

Ennek a méhecskének nincsen
szárnya, ez a méhecske virágok
nélkül él, a lánynak, ki a szárnyát
letépte, nincsen szempillája, szemében
nyílt ajtókra talál az eső, a köd,
s nyílt ajtókra találna tán még a
méhecske is, ha magának szárnyat
akarva visszarepülne a lányhoz,
s minden szúrásában ott lenne a
vád, nos, ilyen a virág, ha méhecske
nélkül él, ilyen a lány, ha szempillák
nélkül élni kénytelen, s ilyen a világ,
ha leszakad róla az, ami hozzátartozik.

Read More

Dűlőúton

Az utcán egy fekete fólia.
Alatta halott.
Ő nem remeg.
Infarktus – súgják a népek.
Nézem az elomló léthegyet.
A fólia véges végén cipő.
Sérült, mint rágott sütemény.
Amott a másik lábbeli,
figyeli egy-két házbeli:
cserzett,
akár a félrefordult ember,
ha unt-öreg és aggkemény,
s csupán az arcok kicsiny templomában
esdhet feloldó bűnbocsánatot
a vánszorgó és földre hökkent menetért.

     Valaki lélekvirágot hozott.
     Siratta e semmi kis állatot.
     Testének virág kancsójába
     színes pártákat hullatott.

Read More

Hegyhát mögül

Hegyhát mögül jöttek ketten,
gyors futással, ernyedetlen,
önfenntartó volt a pára,
modellt ült az ősznek tája,
modellt ült a pillanatnak,
modellt ült a vagy-vagyoknak,
élte ő a sirályokat,
fémes vízi-királyokat,
zakót cserélt, lombot oldott,
elnémított két harangot,
szó vizéből jöttek ketten,
úsztak ők is ernyedetlen,
döglött vizen meg-megálltak,
de a szónak nekivágtak,
      *
hatalmasat ittak, s szóltak,
mindig másban kóboroltak,
önmagukban – ott nem voltak.

Read More

Fatutaj

Majd ha fatutajon jön a gondolat
s a folyó lódítja tovább neki-
támasztva gyorsívű, hosszú homlokát,
ha nem szorít úgy a táj sok apró gödre
s a dísztelen jelek görögve
fordulnak ki önmagukból és
építenek, akár a hasznos tolvajok, a
táj felett házat, illatot, ha a
gondolatnak érezni is lesz majd kedve,
nos, akkor épül fel eszes történelme.

Read More

Vizeknek partjain

S lementünk a víz partjára, mert
szemedben rémület vizeit hordtad,
sovány halak úsztak táguló pupilládra,
hisz egyszerre fogynak és megnőnek a holtak.

Read More

Tél-elő

Kitépte testéből az ősz
fényes fehér lelkét,
s idesöpörték hozzánk
a szelek.

Felfenyvesedett vállunkra
az engesztelés.
Ez itt a csoda Krisztusa.
(Ő lapátol az út kérges szélén
el-elfehéredő óriás-bakancsban.)

Read More

A Santa Rosa házhelye…

A Santa Rosa szilvafa
az ablakomon behajolt,
a Santa Rosa ágboga
a mennyekig is elhatolt.

A Santa Rosa madara
éles füttyökben él, dalol,
a Santa Rosa szilvafa
bennem s benned nő valahol.

(2013)

Read More

Datolya…

Datolya ott nem volt,
csak a búgócsiga pörgött
a zsákutcák kövén,

s a repülőknek sem
válaszolt az égbolt,
jó néhány pilóta
időzött már rendben
a halottak kövén.

A bokorból aztán
kikandikált az este,
árnyát a szem-
bogár terítette
széjjel, rámászott
lassan a zöld levelekre,
s aztán ő is
összeért a méllyel.

(2013)

Read More