Juhász Anikó megjelent gyermekversei
Csend van. Körtáncot járnak az illatok.
A kondérban most sáfrányos húsleves
rotyog, kinn a szöcskék is ülnek sorban,
tanulók ők egy álomtoronyban, hol a kék
ég az elektrontábla, s az esőnek ritkán
van felhőkből kilógó hatalmas lába, s hol
vidám kis szöcskének tetszik majd Lili,
ki azt a bősz figyelmet olykor csak mímeli.
2011
Mentő süvít, beteget visz,
duzzog fehér orra,
utat keres, duda sikolt,
pörög a motorja.
Mentős bácsi tűvel játszik,
abba vizet csorgat,
a hordágyon fehér beteg,
szikrázik a holnap.
Zörög a kő, álmos a hó,
fárad már a zápor,
s ha a mentő utat talál,
messze fut a távol.
Messze fut a távol bokra
s fehér lepedője,
hisz a mentő, jól jegyezd meg,
a betegek őre.
2011
Harang kong, csengő bong,
ágak fényesednek,
karácsony napján ők
minden bút felednek.
Belül a rügyeik
új esztendőt várnak,
s nézik a hólombot
fehér gyolcskabátnak.
Az erdők a fákat
a szobákba küldik,
s magukat eközben
emlékekkel fűtik.
Kerengő hópihék
ugrálnak a tájra,
s apró tüllszoknyákat
fűznek rá a fákra.
Madarak repülnek
egyenest az égnek,
és ott fenn maguknak
víg otthont remélnek.
A hóember orrát
répából csinálják,
s benn a gyermekeket
szaloncukrok várják.
Kényesek a cukrok,
kicsi szalonhölgyek,
ágra csimpaszkodnak,
s ott mesék szövődnek.
Mesék üveghegyén
csúsznak már az árvák,
akik minden este
anyjuk szavát várják.
Nagyanya, nagyapa
karácsonyi hangja,
olyanok ők ketten,
mint széken a karfa.
Kezükben kalácsok,
kolbász, hurka, borsos,
nagyapa, nagyanya
kicsinykét sem morcos.
Arcukon mosoly leng,
marcipánvirágok,
azt mondják, ezt hozták,
mert ebből hiány volt.
Énekek repülnek
a rádió torkán,
s szelídebbek annál,
mint tegnap az orkán.
Hópihék vannak a
konyhalevegőben,
és mind megmerül az
édes krémfelhőben.
Leülnek aztán a
pörgő lábasokra,
s azt lesik, kiből lesz
nyalakodó kukta.
Anya, apa rohan,
nem fárad a lábuk,
édes sistergéssel
mesét mond a szájuk.
Odakinn sötét lesz,
s felgyúlnak a fények,
karácsony ágain
táncot jár az ének.
2011
Az én szülővárosomban
ünnepekre várnak,
fehér ingbe, fénykalapba
öltöznek a házak.
Fákat visznek kocsiszánok,
csupa fenyőfákat,
és magának télanyácska
törhet sok-sok ágat.
Villamosok sárga hátán
neon szivárványok,
öreg néni kosarában
egy macska nyivákol.
Sírdogál, mert kiskölykeit
az utcára tették,
őt magát meg háza nélkül
egy menhelyre vitték.
Borzas most a fehér szőre,
nem elegáns bunda,
rajta ragadt tegnap este
a hétköznap szutyka.
Kapualjban fázós koldus
a tenyerét nyújtja,
üres, mint a szomszédos tér
az utcákhoz bújva.
Arra jön egy trolibusz is,
csendül csengettyűje,
elektromos vezetékén
a hang is repülne.
Hal levéhez mákos bejgli
kerül az asztalra,
s ha a szíved tisztulna már,
pirul, mint egy alma.
Hangok jönnek, könnyek mennek,
nagy itt a forgatag,
minden, ami jegesedett,
holnap már olvatag.
Az én szülővárosomban
ünnepekre várnak.
Fehér ingbe, fénykalapba
öltöznek a házak.
2011
A kanális, mint tavasszal a majális,
kiömlött a kerek erdő karcsú szélire.
Családarcok fürödnek,
májusfáról gügyögnek
a Tiszának törékeny partjain.
A fákon levelibékák,
nagy ágra fölkent lapos kréták,
kuruttyolnak a csillagok.
Hádész háza messze jár,
ránk ragyogott most a nyár,
még tavasz hátán lovagol.
És kopogó harkályszemek
hoznak falánk üdvözletet.
Ni, galoppol egy giliszta!
2010
Megcsiszolták ezt a napot,
minden perce pontos immár.
A tóban egy ponty alhatott,
horkolása néma hínár.
Sarka van a térvilágnak,
ha több s még több ember vágta,
kerek csupán egy maradhat,
a kócos kerti saláta.
2010
Víz csillan, víz csobban,
fenn a Hold is kilobban.
Ég kékül, Föld zöldül,
lenn a jég is megenyhül.
Fű alszik, lomb ébred,
izgul még a természet.
Ág mozdul, fa megnő,
boldogabb a nagyerdő.
Ház épül, hang oszlik,
üvegharangba botlik.
Gyík futkos, hal ébred,
készül már az ebéded.
Tű villan, kés mozdul,
majd a kanál rámordul.
Tó perdül, kő reped,
hang és fény az életed.
2010