Harang kong, csengő bong,
ágak fényesednek,
karácsony napján ők
minden bút felednek.
Belül a rügyeik
új esztendőt várnak,
s nézik a hólombot
fehér gyolcskabátnak.
Az erdők a fákat
a szobákba küldik,
s magukat eközben
emlékekkel fűtik.
Kerengő hópihék
ugrálnak a tájra,
s apró tüllszoknyákat
fűznek rá a fákra.
Madarak repülnek
egyenest az égnek,
és ott fenn maguknak
víg otthont remélnek.
A hóember orrát
répából csinálják,
s benn a gyermekeket
szaloncukrok várják.
Kényesek a cukrok,
kicsi szalonhölgyek,
ágra csimpaszkodnak,
s ott mesék szövődnek.
Mesék üveghegyén
csúsznak már az árvák,
akik minden este
anyjuk szavát várják.
Nagyanya, nagyapa
karácsonyi hangja,
olyanok ők ketten,
mint széken a karfa.
Kezükben kalácsok,
kolbász, hurka, borsos,
nagyapa, nagyanya
kicsinykét sem morcos.
Arcukon mosoly leng,
marcipánvirágok,
azt mondják, ezt hozták,
mert ebből hiány volt.
Énekek repülnek
a rádió torkán,
s szelídebbek annál,
mint tegnap az orkán.
Hópihék vannak a
konyhalevegőben,
és mind megmerül az
édes krémfelhőben.
Leülnek aztán a
pörgő lábasokra,
s azt lesik, kiből lesz
nyalakodó kukta.
Anya, apa rohan,
nem fárad a lábuk,
édes sistergéssel
mesét mond a szájuk.
Odakinn sötét lesz,
s felgyúlnak a fények,
karácsony ágain
táncot jár az ének.
2011