A fények gépének összes vakuja A fények gépének összes vakuja
  • Főoldal
  • Életpálya
  • Bibliográfia
  • Könyvajánló
  • Versek
  • Fotógaléria
  • Kapcsolat
  • Főoldal
  • Életpálya
  • Bibliográfia
  • Könyvajánló
  • Versek
  • Fotógaléria
  • Kapcsolat
  •  

Versek

Category: Versek

Juhász Anikó megjelent versei.

A fények gépének összes vakuja

Azt álmodtam, hogy egy kötélen
felmásztam anyámhoz az égbe,
s ő – szoknyájába fogva – gondosan
adogatni kezdte a csillagokat.

S ahogy adogatta, én meg csillag-
tároló edényeket hordtam alá,
itt lenn minden egyre fényesebb lett,
és olyan félkész képet mutatott
magáról, mintha csakis rá
irányulna a fények gépének
összes vakuja. S csillagokkal
lett tele minden. Az ágy sarkában
a párna fényektől púpozódott,
a cserépben a föld szikrái
magukban gondolkodva már
a virágok kinyílni készülő
szirmait röpködték körül,
a szőnyegen a poratka fényes
múltjára emlékezett, a rádió
recsegő, érdes hangszálain megfértek
az oktávval magasabb hangok is,
a szaladó egér a macskát elérhetetlen
fénypallóról kacagta ki, a lent
zajló háborúkban szörtyögni kezdtek
a béke fénypipái, és az éttermek
csillanó fényeibe egy-egy
éhes hajléktalan is belekönyökölt,
s anyám a maga törékeny
kezével csak szedte, csak adogatta,
csak söpörte szoknyájába a csillagokat,
s nyújtózkodott, hogy elérje és
nekünk átadhassa a béke fénypipáit,
hogy a felhők rojtjaira kötözgetve
ereszthesse őket alább, s amikor
már sok-sok fényességet leadott,
s az éjszaka fényei mögé nyúlva
újabb és újabb fényeket keresett,
s én szaladtam a csillagtároló
edényekkel, hogy őt onnan
leemelhessem, s végre hazahozzam,
haza oda, ahol az ágy sarkában a párna
már fényektől púpozódik, ahol
a beteg virág szirmán is új
életet kibontó fény tündököl,
egyszer csak érezni kezdtem, hogy
az ég nehéz fekete pallója hajlik
le rám, s a bordázatán – mint
leszakíthatatlan, csillagszoknyás,
távoli asszony – törékeny kezeit
keresztbe téve sír az anyám.

Read More
Mozdulatok


Nyitott verébszájjal az estére
vár a szürkület, s apró leveleit
az ősz, fészeknek, mellé dobálja.

Lombjáról élesen leválik a tölgy
– s mint ki nyakszirtből hirtelen
visszanéz – különvált törzsére vetkezik.

Feljebb csúszik az ég kicsit,
s tereknek kitakart szélein
sárga virágú csillagokat úsztat.

Az ember megáll a földnek
közepén, dobbant, s csákányát
feszíti a rátörő holdnak.

Napraforgók inganak az ütés
peremén, s egy váratlan
mozdulattal leejti magát az ég is.

Read More
Átjárók

Falból ki, falba be, valahogy
így mozgott a macska, mikor
Edgar Allan Poe egy könyvével
váratlan letakarta. Múltból
ki, jövőbe be, valahogy így
mozog az élet, s a köztes
tér-idő kavics ab ovo kimért
fedezéked. Ahogy – hát úgy,
az utcán fehér házakat bont
a barka (s a csend kékellő
falait a szánk előtt élesebbet
nővén még rendben levakarta).
Mászni még? Mióta fausti
az élet, a csend nem kerek; s már
reggelire is huzatos, nagy
tereket kérek. Járkál a fény,
egyikből lesz a sajátlagos,
az öniramú másik. S ki hirtelen
megállni mer, azon a csont csak
elferdült nőszirom, s ekképpen
görbültebb pályaívnek látszik.

Read More
Mozgások

Szemben a vegetáló kisebbséggel
más limesek tágulni kezdtek. Az
ének vadul csörtetett, a Nap
aranyfúgáin dolgozott tovább,
s a késeket az áldozat is
szemlélgetni kezdte… Közben
arra gondolt, holt nyelv a
latin, s holtak nyelve a béke
mint adattár, s lassan számlálni
kéne a meglévő perceket.

Read More
Csak szólunk…

Csak szólunk, s mondjuk egyre-egyre,
ha a csoda nem jön, nem megyek a hegyre,
nem lengetem lábam légi levegőbe,
inkább lenn maradok fa-lombú erdőbe’,
vörösfenyők között, fehér nyírek tövén,
ott üldögélek unt hírek özönén;
ott leszek tömegben sivatagi madár,
aki bolond módra még a szárnyain jár,
s le is néz akkor egy-két cédruságra,
melyeknek gallyait a gond félbevágta;
szerelmes volt, súgják a füvek mellette,
így hát terheinek egy részét letette,
más részét átvitte, át a másvilágba,
át a kis határba, át a nagy határba.

Read More
Igen

Érdeklődhetne is akár iránta, hisz
annyi az elfekvő homok, kavics.
Egyébiránt az eszét más se járta
az utóbbi időkben, más se fonta
körül oly mély erővel, mint hogy a
nehézségek miből fakadnak, s hogy
miért zaklatja ez más-más módon
mindkettőjüket már hónapok óta
Faggatni kezdte önmagát egyről-másról,
s nem tudta, hogy meddig sodródnak
még így tétlenül. A hallgatás megszegéséért
törvény elé embert oly ritkán citáltak,
neki meg lába hegye is alig érinti
a földet, s mégis tudja már, tehet bármit
odakinn az idő, benne már aranyosan
bodrozódik és hullámot vet a beszéd.

Read More
Egy élet margójára – vagy jöhet Madrid is

Tavasz volt…, tavasz lehetett, amikor
a Tiszáról halszagú szelek jöttek,
s pocsolyákban fürdött az utca köve.
Görnyedt házak görnyedt évek alatt
roskadoztak, és az emberek úgy metszették
magukban a szót, ahogy az üvegmetsző vágja
mind szűkebbre a tükrös képeket – tavasz volt,
s e tavaszban, anyádról leválva, érett
gyümölcsként világra jött a te útjára
induló, a te nyarat is ígérő életed.

Nem voltál egyedül…, lásd, hólapátját
érted emelte magasba pék-apád, kit
évekkel korábban Münchenig ragadtak
magukkal a háborút ijedten cipelő katonák.
És anyád, ha naplót írt – akár egy konyhai
carte postale-ba – meztelen lelke mellé
megírta üvegálmait is mind, sejtve, hogy
életébe, álmait valóra váltani, a fény még
két erős, két mozgékony fiúval betekint.

Az iskolában aztán te partra szálltál lassan,
mint tengerész, ha régi vizekről új, más
vizekre indulni kész, ám míg történelmet
hullámoktól tanultál, nem vált benned,
nem válhatott semmivé a félsz.

S bár kinn az utcákon még csenevész
volt az élet, és félelem béklyóiba
szorítva vergődtek a fák, te már tudtad,
a könyvben örök révbe értél, hisz ott,
a fény mellett, ha oszolni kell, hát szét-
oszlik és szétszéled az árny. Ott madarak
repülnek, akár a keleti szelek a messzire ágazó
csodák után, s tán híreket is lehet olvasni, ha
egyszer átjutottál az értelmet keresők kapuján.

S a tágas napok még jobban átöleltek akkor,
amikor az ibér partok felé vetetted nyugtalan
szemed, s tanárod, ki korábban Kierkegaard-ról
szólott, azt mondta, erre nézz, talán
errefelé lesz majd a te jövendő életed.

S mentél, a határokon olykor átmosolyogtad
titkos poggyászodat, vagy épp elvesztetted
egy morózus honpolgár miatt kincsedet, amikor
spanyol földről rejtett Sophiát hoztál, hogy ő
legyen majdan könyvesházakat idéző mindened.
S aztán Sophia mellé kerestél más asszonyt
is, egy nyugtalan vibráló Juanitát, ki esős
napokon neked mégis óvó napernyőt hozott…,
s ő tudta, …, igen, tudta, miért ráncolod, ha olykor
ráncolod, Ortega y Gasset miatt a homlokod.

S tágult a táj, megsokasodtak a házak.
Melléd ült esténként Don Miguel…, ő képes
volt haragot enyhítő szavakkal keverni,
ha netán épp azt kellett bölcseletté tenni,
hogy szeretni szépen és olykor flamenco
dallamokat sírva, meghajolva kell.

Gyermekeidben pergett az idő aztán
egyre messzebb; … fiadban a nagy akarás
hajtott elegáns lombot, lányodban meg szülei
érzékeny bolyongása élt tovább… S míg nagyanyjuk,
Erzsi, a Bokor utcába fűszeres étel-illatokat hordott –
neked az ősbölcselet is felkínálta a maga
összetett, a maga édes-mákonyos illatát.

Nietzschével, Spenglerrel arrébb vonultál,
megnézted, milyen a Nyugat, ha nem délszaki.
És Münchenben nem csupán emléket keresve
jártál, mást…, jövőt is akartál hallani.

Szobád apró volt, ma is alig fér be egy íróasztal,
ám ablakod üvegén a Dóm kettős tornya is
betekint, s mikor a Napból kiugrik egy-egy hajnal,
ő már ott talál a könyveknek ölén és a könyveknek
mindig feljebb kapaszkodó halmain. A világ kinn
szűk, a díjak itthon másnak ragyognak, és folyton
másfelé, … másnak hullnak. Ám a spanyol király,
akár a mesékben, köszönni eljött – ő tudta,
mit kell mondania egy királyi babérkoszorúnak.

S jöttek vele a spanyol tájak, a templomtornyos
cipruslombok…, és idézték az üveges Madridot,
a köves Salamancát meg a nyár-esténként daltól
hangos, múlttól árkádos Plaza Mayort, s ide cipelték
a társadnak Lorcát, kit az ostoba úrhatnámság,
Bernarda házáról mit sem tudva, a nyári verő-
fényben szavakkal ütött és aztán puskával altatott.

Tengerek jöttek, kavicsos playák, homokban
hempergőző, végtelen, fehér fodros utak,
s te tudtad, ki spanyol földön értelmet keres,
az Madrid utcáit járva mindig talál majd
titkokkal teli, égre feliramló, hűvös vizeket
ápoló szökőkutat. Ott együtt van jelen-múlt,
a régi hírét veszítő, büszke Spanyol Armada,
s ott feltűnik sok-sok kávéházban a spanyol életet
belülről tudó, esszékben megfestő, páratlan Ortega.

Ott öcséd emlékét, kit egy rohanó autó
vitt magával, szűk utcák tövében őrzi a nyár.
S másik öcsédet, kit földönfutóvá saját családja
tett, mindennel ellátja az apályt maga mögött hagyó,
kagylókban gazdag tengerár. S ha apját már hiába
keresi – az autót kerülő – rózsákból kibújó Laura,
az idő sebes útján lépdelve még mindig azt
hisszük, hogy van, hogy lehet még valami új,
valami későn megérő nagy csoda.

Lányod emberek igazát keresi, s papírból
bont ki bűnöket. S bár neve ‘Isten kegyelmét’ jelenti,
tudnia kell azt is: a bűnösnek hol lesz hűvösebb.
Így élünk…, olvasunk spanyol, német, magyar
filozófiát, s olykor a rideg bölcseletbe toldjuk-foldjuk
a lírának oldottabb szavait – s ha Spengler a jövőben
látta a világ Nyugatát, mi ezzel is számot vetve,
nézzük, keressük, mitől eszesebb, mitől nyugodtabb,
mitől teljesebb minden magyar itt. S attól még él,
erjed a philo-Sophia, ha éveid vándorútjain
feltűnnek lassan az éltesebb lépcsőfokok,
e ‘nőt’ még úgy ölelheted magadhoz, ahogy
öntötte magába Rimbaud és Verlaine az abszintot.

Read More
Túltöltötték..

Túltöltötték az időt, alig huszonnégy órája volt,
s most tessék, harminchatórázik már megint.
Duzzadó melle félig meztelen, a tó erdős
partjait már követi a fű tavaszi kedve, minden irányból
idetekereg a tér, megélénkítve integet az ősz,
s valaki merőkanállal öblögeti torkán az időt,
miközben kis, fehér abroszokkal játszik, s éppenséggel
összébb is húzhatná már magát. A szimmetriában ma
senki sem jártas, valami fékevesztett zűrzavar árad
a planétákból, ők az idő zsoldosai, kik ma fölös
teret ragadnak önmaguknak, nincsenek pontos
nézeteik, nincs bennük elegendő megfontolás,
a gyerekben is csak az orrvérzés heves zubogása
dolgozik. Mindenki a szabad mozgásban leli
kedvét, s ha beszélhetünk pompás verőfényről,
akkor a mai nap keretét is roppantja-tépi már valami.

Read More
A halottkém

A halottkém mindjárt megérkezésekor észrevette,
hogy a szoba most éppen halott; a sifonér
egyik fiókjában elhasznált ingek, fehérnemű,
rég lejárt meghívók, a sarokban pedig
lezárt bőröndök sorakoztak, mintha időtlen idők
óta várnának erre a percre, egy más létrendbe
való átnyúlásra, ahol a mennyország felső
betétében már minden egyenes vonalba keskenyül,
s a sudár fenyők magukban érzik a sötét vizeket.

Read More
Hiszen…

Nemcsak azért, mert bántotta a fülét ez
a kifejezés, hanem azért is, mert érezte,
hogy a Másik beszédében a folyékonyan
előgördülő szavak az elhallgatott igazság
helyébe állnak. Ezért, bármily őszintén is
hangsúlyozta egyszerűségét és tudatlanságát,
az ösztönei azt súgták neki, hogy mögöttük a
fák lombja nagyobb kanyarral feszül az égnek,
és ők szomjasak valamire, ami bár ott fekszik a
lábuknál, a gyökerüknél, mégis valahogy oly
elérhetetlennek tetszik. Csak ült, aztán előhúzkodta
apró ceruzáját, levelet firkantott vele, majd át-
ment a szomszéd boltba, hogy legalább pótlásnak
vegyen valamit. Tudta, ott a pulton a számjegyek
általában tévedhetetlenek, nem úgy, mint a véletlen
erejére bízott sorsjegyek. Ezért az emberek arcába
nézett, keresni kezdte bennük a havat, a szelet s a
virágos szarkalábakat is, s keresni kezdte bennük
a bánatot. Sok életrevaló, mozgékony ember jött el
mellette, virágosak és feszesek, de fel-feltűntek
aztán a havasabb és sötétebb arcok is. Ősz lesz vagy
tavasz, gondolta, mikor megállt egy-egy lépcső-
fordulónál, s homlokát a vasrácshoz szorítva elgondolta,
hogy milyen a vadgesztenye koppanó lombja, s milyen
a télre ránövő, mély lila bánatból lassan felnéző orgona.

Read More

Támogatóink

Arbexal
Üzletpolitika
Hungary Investing
Magánház

Kategóriák

  • Egyéb írások
  • Gyermekversek
  • Idegen nyelvre lefordított versek
  • Versek

Legutóbbi bejegyzések

  • Szükséges
  • Halálod hajnala…
  • Fák
  • A bolt
  • Akár egy sáska…

Nyelv:

  • Magyar

Bejegyzések lapozása

« 1 … 9 10 11 … 16 »
ÁSZF
Adatkezelés
Honlapot készítette:
Arbexal Group Kft.
Minden jog fenntartva.
© 2024