Ma születésed napja van, s én
a temetőbe indulok, az utcákon
hullajtja virágait a japán akác,
oldalt a kerítés narancs szirmokkal
foltozott, s magamban azt mormolgatom,
hogy most vége, most az Éggel összenézni,
megállsz. S ha csikordul a főkapu, s átellenben
gólyákat látni nem lehet, én meg aznapi utamat
járom, vödör csörren, kottyan a víz, s még egy tó is
meg-megvillan olykor azon a messzi égi tálon.
Benne arcod, keretbe fogva, akár egy csendes,
egy illaton ágaskodó vízililiom, mert Te ott is
kíváncsi maradtál, s Te ott is mindent tudni
akarsz még, halott angyalom. Így hát a vizet
neked tenyérben hozom, hogy megkérdezhesd,
miért nem vödörben hordom, s hogy miért lett néked
megásva itt e sír, mikor te perdülni csupán
egyet akartál azon a fakorlátos holdkorongon.
Juhász Anikó: Születésed napja
2015