A vers a legfehérebb bálna, a
percekre ráúszó Moby Dick. Bonc-
asztalánál a költő csak motoz
s kivárja, míg szárazra hordja
húsára playbacknak felszerelt
izmait. Sötét van. Áttetsző
szálkákra tűzve az este (ismétli
Ahab falábát, bokák, csuklók s
táncoló madarak fölcsapó szigony-
köteleibe esve). Tőkehal, sózott
mogyoró s egy síkos villanású
lámpa, az ég hol kocsonyás ámbrás
cet, hol tengerre hangokkal rá-
horgonyzott bárka. Megvirrad s
fordul – fémes haltestekbe siklik
az álom konvexnek megrajzolt
szöge, „more hominum”, a bálna
mondhatatlan s mi még mondhatat-
lanabb: a bordák, csigolyák s áll-
kapcsok tükörbe feszített köze.
Juhász Anikó: Leviatán
2014