Szent Péter egyszer leejtette a mennyország kulcsát. A kulcs egy nagy pesti bérház kövekkel kirakott udvarára esett, ám az éjszakában alig pislákolt a fény, így senki sem vette észre. A kulcs a kora reggeli órákig háborítatlanul ott maradt.

A Nap már aranyfúgáin dolgozott, amikor egy kukásautó kanyarodott a ház elé, s két munkás ugrott le róla. Az egyiknek a szeme megakadt a kulcson, de mivel szemre olyan ócskának tűnt, nem fárasztotta magát azzal, hogy lehajoljon érte.

Egy óra múlva a házmesterné seprűje tűnt fel a gangon, de mire az udvarra ért volna, már az aznapi pálinka is nagyon kikívánkozott a zsebéből. S a seprűs mozdulat félbeszakadt.

Alig néhány perc múlva egy fejkendős fiatalasszony jelent meg az udvaron. Borzasan, álmosan, egy gyerekkocsit mozgatott ütemesen; az udvar közepén azonban az asszony elakadt. A cipője sarka beszorult a macskakövek közé. Felkapta a kulcsot, hogy azzal piszkálja ki, majd dolga végeztével eldobta messzire. A kulcs egy szemétdombra esett, ahol – az előző napi lomtalanítás során – kihajított karosszékek, tükrök, dobozok, könyvek társaságába került.

A halom mellett egy öregúr üldögélt, talán már előző este óta. A ruhája kopottas volt.

Nyakkendőjén mintha csikkeket nyomtak volna el, s ahogy ott, a karosszéken kicsit félredőlve ült, a cvikkere is félrecsúszott. A járókelők jöttek-mentek. Mindegyik mereven előre nézett, s úgy suhant el az öregúr mellett, akár az ágyából kikergetett, késésben levő szél.

Egy hatéves forma gyerek pördült ki az udvarra; a labdája után szaladt, mely egyenesen a szeméthalomban landolt. A kupac előtt a gyerek megtorpant. A szeme a labdát kereste, majd rátévedt a kulcsra.
– A bácsié – gondolta. – Haza kell mennie.
Óvatosan kihúzta a halomból, s az öregúr ölébe tette. Az öregúr keze meg sem mozdult. Nem nyúlt a kulcs felé. A gyerek ekkor intett az égnek.
-Övé a kulcs – mondta. S az Istennek ekkor már le kellett hajolnia.

2011