Túltöltötték az időt, alig huszonnégy órája volt,
s most tessék, harminchatórázik már megint.
Duzzadó melle félig meztelen, a tó erdős
partjait már követi a fű tavaszi kedve, minden irányból
idetekereg a tér, megélénkítve integet az ősz,
s valaki merőkanállal öblögeti torkán az időt,
miközben kis, fehér abroszokkal játszik, s éppenséggel
összébb is húzhatná már magát. A szimmetriában ma
senki sem jártas, valami fékevesztett zűrzavar árad
a planétákból, ők az idő zsoldosai, kik ma fölös
teret ragadnak önmaguknak, nincsenek pontos
nézeteik, nincs bennük elegendő megfontolás,
a gyerekben is csak az orrvérzés heves zubogása
dolgozik. Mindenki a szabad mozgásban leli
kedvét, s ha beszélhetünk pompás verőfényről,
akkor a mai nap keretét is roppantja-tépi már valami.