Szamóca, még a szó ízét is érzem,
ahogy először szétáradt a
nyelvemen, s apró magocskáira
egy új, egy teltebb világ települt.

Mert aztán piros húsúak lettek
a kibomló reggelek, a pipacs
már reggel pirosat sóhajtott,
megpirosodott az öreg sufni
szenekhez szokott, hámlott
fala,piros virágokat eregettek a
hadgyakorlaton a világba
kikergetett fegyverek,
piros volt anyám száján a
leheletnyi, a nagy Budapestről
hazamenekített
kisasszonyrúzs, piros volt
könyvemben a város tüdejéhez
vezető út, s ott a szélen, ahol a
gallyakból csak néha tekintettek
ki az arcokban megülő szemek,
mint piros ruhás gyereklány álma is
helyet kapott a távol metropolis
katonáinak elrendelt világból
már alig látható, ám a
képzelet lécein egyre feljebb
jutó, bűvös Kecskemét.