S ráereszkedett az útra a lépte,
lassú volt, óvatos,
csak kimérten tördelte
maga előtt a csendet,
s árnyékból sem építkezett
duplán, mert ő maga volt,
ahogyan maga van

a házfal, amíg tető
nem kerül rá,

maga van a horgolótű
hegyén a félig kész
hurok, magára marad a

kéz, ha gazdája testét
már csak az út kövei
görgethetik összébb,

s ahogy a körömcipő
mellett magára marad egy
reggel az álmos férfinép.