Igen, hát így, ez a közös életünk
is úgy futott el, ahogy a fáról leeső
dió egy ferdét gondolva a sufniba fut.
A macskaköves utat feljebb már sima
felületű placcok váltják – ott a
kisfiúk szeme már néhány perc
alatt apókássá válik. Leüljek-e
ide úgy, ahogy az esőcseppek ülnek
meg a fák alatt az évszázadok
karéjában, vagy menjek tovább úgy,
ahogy előttem háborítatlanul
döcög-döcög a villamos?