Igen, egy fénykép készül majd
rólam és rólad és
rólunk is minden bizonnyal,
ha egymáshoz
közelebb megyünk,
s egy pontozódik ki
csupán…
az égbolt.

Ott állunk majd a ház előtt.
Bár állhatnánk akár a
tengerparton is.

Nyitott szemünkhöz
kamerát emelnek,
s a csontig látnak a kamera
mögött igyekvő szemek.

A képen a kezünk egymáshoz
ér. S fehér sirályok repkednek
csontjainkban. Nagy az a
tenger nekik, mely bennünk
hullámzik már évek óta.

A pihenéshez kellően
megtámasztott cölöpök kellenek,
és sirálylábakhoz szokott apró,
érdes felületek.

Tollukon víz csillog,
görbül befelé,
akár a visszanéző napsütés.

S a fotókon felcsap a víz.
Az égboltra támaszkodna ő is,
akár a halandó, ki,
ha testéről leszakad,
az esés helyett inkább
lelkét ereszti szabadon.