Ebben az utcában is felépültek a
házak…

Kezdetben,
kicsit keletebbre tekintve,
japán selyemfenyőket
kívántak maguk elé a
magányos macskakövekre,
majd beérték volna a szelídebb
tekintetű lucfenyőkkel is,
ám egy vörösfenyőt szállító
kocsi úgy parkolt le az
utcában, hogy onnan őt már a
legvadabb erejű szél
sem mozdította volna ki.

S ettől kezdve a japán selyem-
fenyőket elfeledték már a
tűk is a zárt gondolkodású,
fatáblás ajtók mögött…
s amikor elszánt asszonyok
kezében mint futó fénydárdák
naponta fel-alá jártak,
már csak a házak közt megbúvó
utcák rég ismert vonalát,
pontos késhegyeit látták,
és már csak azokon
szaladtak fel
olykor a messzi égbe…

az emberek meg
útlevelüket a megszabott
időben magasra tartva
félve tudakolták, hogy
a határon túl él-e még a
Bornmüller jegenyefenyő.