Csuklott, mikor azt mondta:
“Hé szlávok! Mekkora öröm [hogy]
Lelkem hegységében fehér havak hullanak.”
(Ljubomir Micic)

Majd leült… száján Balkán jött
ki, balkáni szemfogak. Hisz pokolban
pamflet a mennyország, az angyal meg
vérszegény s felfestett indulat. Holott
csak annyi, annyi hogyha telne, hogy a
közfal-lét s a barbárság egyként fel-
feselne, s civilebb lenne a kortársi
köztudat (amely így momentán s “dadán”
is bizton elmulat). Míg mögötte zárt keretben
s még zártabb részletekben élve az egyik
magába csendesül (képzeletben magától
mindössze magáig repül), a másik meg harap,
(lásd: étkezik), s kifelé mélyülőt ugat.