Falból ki, falba be, valahogy
így mozgott a macska, mikor
Edgar Allan Poe egy könyvével
váratlan letakarta. Múltból
ki, jövőbe be, valahogy így
mozog az élet, s a köztes
tér-idő kavics ab ovo kimért
fedezéked. Ahogy – hát úgy,
az utcán fehér házakat bont
a barka (s a csend kékellő
falait a szánk előtt élesebbet
nővén még rendben levakarta).
Mászni még? Mióta fausti
az élet, a csend nem kerek; s már
reggelire is huzatos, nagy
tereket kérek. Járkál a fény,
egyikből lesz a sajátlagos,
az öniramú másik. S ki hirtelen
megállni mer, azon a csont csak
elferdült nőszirom, s ekképpen
görbültebb pályaívnek látszik.