A csendben álltunk. Kémleltük a
jövőt. Az égen levegő-zsákok
közeledtek felénk. Az egyik a
város zaját hozta, s leejtette
a mező moccanatlan víztükrére,
oda, elénk. Nem volt sem Dunánk,
sem Tiszánk, csak álltunk feszesen a
kettő közén. S ott, az igyekvő
Aegopolisban, ahol
homok aranylott,… pillangót
magából nem kibontó féreggé
vált a kettőnkben csúszkáló remény.

Repülők köröztek felettünk.
Tanácstalannak látszó, megkergült
égi bogarak. Az ejtőernyőkön a
jövő hintázni látszott. S nagyot
huppant egy égre kapaszkodó,
várost utánzó fa alatt.
S megszólalt a gong,
tragédiát alapozott
a város szélén megrendezett,
ünnepnek induló kecskejáték.
A városban a növekvő szőlő
Istene otthont kapott,
te meg egy perc alatt
ünneptelenné tetted magadat.