Juhász Anikó megjelent gyermekversei
Üvegarcok, szikravázak,
a csésze herendi,
de jó lenne egyszer végre
az égben kerengni.
Csillagporban ebédelnék
szállongó rizskókot,
csillagoktól messzebb vinném
az álmos kispockot.
Holdsalátát felhőízzel
kóstolnék én többször,
és a Naphoz sütni járnék
napjában vagy ötször.
Piros hátán rózsahúsok
gyorsan lángolnának,
egyet sütnék önmagamnak,
egyet meg Holdjának.
Együtt lenne aztán végül,
piros, fénylő, üveg,
ez lenne ám az igazi
gyűjtögető szüret.
Kecskeméten kecske vonult,
billegett a földön,
s több száz éves lett a város
sok harmatos őszön.
Szőlő rohant, homok futott
aranyvárosokban,
s hol folyónak medre nem lett,
megült a homokban.
Barack virult, fénylő bőrén
narancsárnyak úsztak,
égő nedvén pálinka nőtt,
s fakultak a múltak.
Petőfinek, Jókainak
itt volt iskolája,
s pennájukon az életnek
nőtt még száz virága.
A zene is otthont kapott
a mozdonyok mellett,
ahol Kodály Zoltán játszott,
ki muzsikán edzett.
Mindezt naplók tudják, mondják,
mit eleink írtak,
édesanyám füzete is
őrizte a múltat.
Aranyhomok most a város
ékes szállodája,
vendéglátó és kiáltó
nagytemplom órája.
Ezért, ha a hónak egyszer
kedve lenne hullni,
Kecskemétre gyertek ti is
aranylón barnulni!
A harkálynak kopogása
mindig ide hallik,
a fazéknak rotyogása
levegőt is hajlít…
kerengősre hajlítja,
csudamód megmozgatja.
Számítógép kopogása
százszor ide hallik,
képernyőn a nap sugara
kétszer kettőt barnít,
holdat is megbarnítja,
csudamód megmozgatja.
A kalapács kopogása
reggel ide hallik,
és az óra mutatója
rögtön felé hajlik,
kalapácsunk hajlítja,
csudamód megmozgatja.
Itt a téren hóember áll,
az orra répádzik,
a mellkasán széngombokkal
a tél dobálódzik,
feldobja a széngombokat felhős ég hasába,
hó, ha, hó,
égre szállni volna jó,
bár lennék én hóban fürdő léghajó,
nagy hajó.
Ott a téren hóember áll,
az orra répádzik,
nyaka körül sál hömpölyög,
elfut a bérházig,
felcsapódik, fel a házak jégszemes falára,
hó, ha, hó,
égre szállni volna jó,
bár lennék én hóban fürdő léghajó,
nagy hajó.
2015
Cserebogár kemény szárnya
az eget karcolja,
lenn a tölgyfák makkosában
készül a szüret ma,
Jani, Tóni vödre telik,
már a Nap is nekik segít,
sugarával a sok makkot leküldi a földre,
s legurulnak ők bizony makkosan zörögve,
bizony úgy zörögve,
zir, zzir, zzzir.
Cserebogár kemény szárnya
a fákat karcolja,
lenn a tölgyfák makkosában
táncol a szüret ma,
Anni, Zorka vödre telik,
már a Nap is nekik segít,
sugarával a sok makkot leküldi a földre,
s legurulnak ők bizony makkosan zörögve,
bizony úgy zörögve,
zir, zzir, zzzir.
2015
Alízkán a fehér kendő
a vizet itatja,
a fürdéstől, sok hullámtól
elszállt a haragja,
hangokat hall, lépteket lát
minden mozaikban,
úgy ugrálnak a felnőttek,
akár a mozikban, távol a mozikban.
2015
Ébren van lenn
és dudál az utca.
De hol van, áruld el már,
az apu cucca…
Tán rejti a nyűgös
szekrényeknek mélye
vagy gondolatomnak
néhány gyűröttebb
kis szegélye?
A konyhában a tej
ömlik egyre,
fehér csíkokban
pityereg rá
ő a meggyre,
és gőzt fújtat a
forraló,
még egy mikrosütő
volna jó,
mert abban a
tojás is jókat
pukkadozna,
s a torta a tálcán
nem fonnyadozna,
de kinn a villamos
csörren és fulladoz,
a reggel homályát ő
is unja most,
indulni szeretne,
be a mába
s egy libegős, táncos
iskolába.
Vízzel van a vödör tele,
megindult a Nap szekere,
gördül már az égen, távol,
mellette a hajnal rámol.
Kipakolja minden vágyát,
hogy szeretne fényes lámpát,
fényes lámpát fenn az égen,
de csak Napunk személyében.
Éledeznek már a felhők,
ők lesznek most itt a szerzők,
szerzői egy esős napnak,
mikor vígan tombolhatnak.
Rápördülnek száraz fűre,
vonót húznak hegedűre,
vonót húznak hosszan rája,
így nyílik majd dalra szája.